Hogyan fürödtek őseink?

A fürdés, mint kulturális szokás, nem mindig volt jelen az emberek életében. Meglepően hangozhat, de voltak olyan idők, amikor az emberek kimondottan kerülték a vizet. (Például az 1831-es kolerafelkelés idején, mikor a kutakat bizmut porral szórták be, az emberek pedig azt gondolták, hogy a nemesség ki akarja irtani őket.)

Ha a mai modern fürdőzés kialakulását szeretnénk nyomon követni, a kutakodást az ókorban kell kezdenünk. A társadalmak többsége ekkor antropocentrizmus (emberközpontúság) volt jellemző, vagyis mélyen tisztelték az emberi testet és mindent megtettek annak szépsége érdekében.

Az ókori egyiptomi hölgyek tej-,korpa-,méz-,iszap- és viaszpakolásokkal óvták a bőrük szépségét, és naponta vettek fürdőt. Az ókori görögöknél és Rómában is hasonló volt a helyzet, ahol az ápolt fogak és az üde lehelet egyet jelentett a szépséggel. A híres római fürdőkbe nemcsak a tisztálkodás, hanem a szórakozás miatt is jártak az emberek. A nyilvános fürdők kultúrájának a pestis és az akkoriban gyógyíthatatlan szifilisz elterjedése vetett véget a 16. Században. A legnagyobb tudású orvosok ekkor már óvták a népet a víztől, ami szerintük „kiszívja az életerőt" a szervezetből. Emiatt terjedtek el a 18. században a parfümök. Ugyanis az emberek ahelyett, hogy vízzel lemosták volna, parfümmel leplezték a testszagukat, a koszrétegről, ami a testükön képződött, azt gondolták, hogy megvédi őket a káros külső hatásoktól. Például a franciák híres Napkirálya, XIV. Lajos reggelente csak bedörzsölte a kezét konyakkal. Majd csak a 19. századi szabadság- és függetlenségi harcoknak köszönhetően tért vissza az otthonokba az igazi fürdőkád és a szappan. Azóta a tisztálkodás reneszánszát éli, és nemcsak a napi higiénia elengedhetetlen eleme, hanem a test és lélek kényeztetésének eszköze is.